A VII. kerület alpolgármestere a Párbeszédből a DK-ba igazolt
Szücs Balázs egyelőre nem posztolta a hírt a közösségi médiában.
Szücs Balázs egyelőre nem posztolta a hírt a közösségi médiában.
A debreceni BMW-gyár építkezésére érkező "pakisztáni, török, meg ki tudja milyen" külföldi vendégmunkások miatt aggódik a DK-s Varga Zoltán.
A DK árnyékkormányának a vezetője szerint, ha a baloldal lett volna kormányon, akkor nem értéktelenedett volna el a magyarok vagyona.
Déri Tibor közölte: elhagyja a Momentumot, a Fővárosi Közgyűlésben párton kívüliként a DK frakciójában folytatja.
Gyurcsány pártja közölte: bár a jászberényi időközi választás kérdését „helyi belügynek” értékelik, azért a Fidesszel való hatalmi kiegyezés a DK politikájának elárulását jelenti.
A DK felvételét az Európai Szocialisták Pártja egyhangúlag támogatta.
Ki lesz a hamarosan létrejövő korrupcióellenes hatóság vezetője? – kérdezte a parlamentben a Demokratikus Koalíció. A pártnak javaslatai is vannak a „független” hatóság vezetőjének személyére: lehetne Mészáros Lőrinc, Tiborcz István vagy akár a vádlottként bíróság előtt álló egykori fideszes képviselő, Simonka György. A kormány képviselője nem vette a poént.
Sebián-Petrovszki László a felszólaláskor azt mondta: törvénytelen a kormány.
Ander Balázs a Jobbik nevében arra kéri a DK-t, hogy tartsa tiszteletben a civil kezdeményezés tisztaságát, „és ne tegyen több szívességet Orbán Viktor propagandagépezetének”.
A Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt.-t kötelezték a kért információk kiadására.
Nagy Eszter a szavazatok közel 61 százalékát szerezte meg.
A Demokratikus Koalíció szerint a kormánypárt korrupcióellenes javaslatcsomagja csak azt a célt szolgálja, hogy újra meginduljanak az uniós pénzek, „amiket el lehet majd lopni”.
Gyöngyösi Márton szerint „nagyon úgy tűnik, hogy a jövőben nem indul majd együtt a Jobbik a DK-val semmilyen választáson.” A Jobbik-elnök szerint pártja sem tökéletes, de Gyurcsány Ferencnek is bőven lenne min elgondolkodnia.
Az ellenzéki párt árnyékminisztere szerint van jobb helye a sok állami százmilliárdnak ennél, és meg is tette az első lépést, hogy keresztülhúzza az állnak a 4iG-vel közös tranzakcióját.
Az előválasztásról, a DK árnyékkormányáról és az ellenzéken belüli térfoglalásról beszélt Gyurcsány Ferenc a Partizánnak.
A Demokratikus Koalíció (DK) Dobrev Klára vezette árnyékkormánya megtartotta első ülését, ezt követően pedig árnyékkormányinfót tartott Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter és Kálmán Olga szóvivő. Bemutatták a DK határozati és törvényjavaslatait a "megélhetési válság" és más problémák kezelésére, bár maguk sem bíznak benne, hogy ezeket a kormánypárti többség elfogadja, mindenesetre ők alternatívát akarnak kínálni. Elárulták, mekkora összeget javasol a DK európai minimálbérnek Magyarországon, és azt is, miért nem akarnak Orbánék csatlakozni az Európai Ügyészséghez.
A Demokratikus Koalíció 12 érdekképviseleti szerv képviselőivel beszélgetett az európai minimálbérről, köztük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével is.
Azt a DK szerint "nem kizárható” forgatókönyvet leszámítva, hogy lehet előrehozott választás a közeljövőben, ahol a párt jól szerepelhet, a DK árnyékkormány-alakítása a szavazói bázis mozgósításán túl leginkább politikai erődemonstráció az ellenzék többi szereplője felé: mi vagyunk a legnagyobbak közületek. A DK azt üzeni nekik: az együttműködés helyett a jövőben inkább magát építi.
Valamivel jobban állnak, mint a Fidesz, de azt az arányt nem volt nehéz túllépni.